környezetvédelem

JÖVŐKÉP

Jövőkép

 

Nem könnyű és nem ajánlatos felelőtlenül jövőképet festeni, de ha az elmúlt évtizedek alatt a természeti klímában és az emberi társadalmakban történt negatív jelenségeket megfigyeltük, akkor az alábbi meghökkentő tapasztalatok birtokába juthatunk:

  1. A természeti klíma sok ezer év alatt nem változott annyit negatív irányban, mint az elmúlt néhány évtizedben, és ez nem a Föld feltételezett forgástengely-ferdülése, vagy külső kozmikus hatások miatt történt. Ezt a meghökkentő változást bizonyíthatóan mi, emberek okoztuk, főleg az üvegházhatású széndioxid-gáznak és egyéb káros anyagoknak a légkörbe történő, növekvő mértékű kibocsátásával. Ez a kibocsátás a fejlődő országokban az utóbbi 10 év alatt 80%-kal nőtt (az EMBERISÉG 90%-a itt él), mely a lassú, de fokozatosan növekvő általános felmelegedést A globális átlaghőmérséklet 1,5-2 Celsius fokos emelkedése pár éven belül elolvaszthatja a sarkvidéki jégtakarót és a Föld gleccsereit. Ez feltehetően jelentős tengerszintemelkedést fog eredményezni, ami várhatóan elönti a partmenti településeket (az emberiség többsége itt él), és a magasabb vízszint növeli a viharok keltette árhullámok pusztító erejét. A tartós és egyre gyakrabban hőségriadós jelzésű meleg a szárazföldeken aszályokat, porviharokat, sás­kajárást, pusztító gigantikus erdőtüzeket, tűztornádót, ivó- és öntözővízhiányt, elsi­vatagoso­dást, a tengereken fokozottan növekvő páraképződést, tengeráramlási és légköri rendellenessé­geket fog okozni, valamint a tengerek élővilágát is megzavarja. A tűztornádó a globális felmelegedés okozta tűzesetek félelmetes terméke. Ez olyan óriási forgószél, ami tűzzel van táplálva, és lánggal bélelve.

A már most is érezhető édesvízhiány a jövőben katasztrofális méreteket fog ölteni világ­szerte. Legérzékenyebben talán a Himalája körüli igen népes országokat fogja érinteni, amikor a folyókat tápláló hegyi gleccserek gyorsan felolvadnak és eltűnnek.

A sarkvidéki jégmezőknek eddig olyan szerepük is volt, hogy tükröző felületükkel visszaverjék a napsugárzás egy részét, ami stabilizálta a földi hőmérsékletet. Ha ez a folyamat a jégtakarók elolvadásával megszűnik, akkor még drasztikusabb lesz a fölmelegedés.

A vizek és a légkör globális fölmelegedése eddig nem ismert erejű viharokat (hurriká­nokat, tornádókat), a megnövekedett páratartalom pedig szokatlanul nagy esőzéseket, gigantikus méretű árvizeket gerjeszthet, melyek a Föld bármely régiójában kialakulhat­nak és kegyetlen pusztítást okozhatnak (lásd India 2013).

A legújabb tengerkutatásokból kiderült, hogy az elhalt szerves lények tengerfenéken lerakódó tetemeiből keletkező nagy mennyiségű metángáz folyamatosan áramlik fel a légkörbe, ami idővel hatalmas robbanásokat és tűzkárokat okozhat. De olyan veszély is létezik, hogy az óceánok fenekén lévő metánhidrátok a jelenlegi intenzív globális fölmelegedés hatására felszínre törhetnek, és a belőlük felszabaduló gigantikus mennyiségű CO2 gáz még gyorsabb globális fölmelegedést okozhat.

A nagyobbik veszélyt a sarkvidék jégpáncélja alatt felhalmozódott és jégkristállyá fagyott óriási tömegű metán jelenti, mely a jégtakaró várható gyors olvadásával gázállapotban a légkörbe kerülve a puszta jelenlétével növelheti az üvegházhatást, és a vele járó globális fölmelegedést, de a vízpárával keveredve eltakarhatja a Napot, és az egész bolygóra nézve globális lehűlést okozhat. De az is megtörténhet, hogy a metángáz lángra lobban, és a környezetében mindent elpusztít.

Egy újabb veszély ugyanitt jelentkezik azáltal, hogy a szibériai fagyott tundra folyamatosan olvad és a korábbi évszázadokban itt is pusztító járványok miatt (mint a fekete himlő, pestis) elhunyt embertömegek holttestei lassan kiolvadhatnak, a vírusok elterjedhetnek, és újra itt a pusztító halál.

Az 1997-es Kiotói Egyezmény CO2 kibocsátási limitet (felső határt) szabott meg az aláíró országok számára. Ezek között 2005-ben beindult a CO2 kvóták (kibocsátási jogok) cseréje. Ez azt jelenti, hogy a nagyobb CO2 kibocsátók kibocsátási jogot (KVÓTÁT) vásárolhatnak más, kevésbé kibocsátó országoktól (ez felfogható önadóztatásnak is), akik a kapott pénzt zöld beruházásokra fordítják, ezáltal csökken a saját CO2 kibocsátásuk. Az elszámolás egysége a CARBON CREDIT, mely 1 tonna CO2 egyenértékű károsanyag-kibocsátás hiteles csökkentéséről szóló igazolás.

A mértéktelen CO2 kibocsátás okozta klímapusztulás mellett a másik veszély a 30-40 km magasban, a Földet övező ózonréteg elvékonyodása, amely már nem tudná a Föld növény- és állatvilágát a korábbi módon megvédeni a káros U.V., valamint kozmikus sugárzástól. Jó hír, hogy a hajtó- és egyéb kibocsátott gázok korábbi betiltásával sikerült az ózonpusztító folyamatot megállítani, és az ózonréteg már kezd vastagodni. Ha mindezt még megtetőzné egy, a világűrből érkező és belénk csapódó nagyobbacska aszteroida, vagy a Föld mélyén a kőzetlemezek ütközéséből eredő rengéssorozat cunami-áradattal, akkor nekünk annyi!

De sajnos az EMBER által okozott légköri, vízi és szárazföldi szennyezések eddigi hatása is elegendő ahhoz, hogy egy nagyon rossz képet alkossunk a Föld és az EMBERISÉG jövőjéről.

A Homo Sapiens meggondolatlanul pusztítja a Föld természeti klímáját, de kapzsiságtól, könnyű haszonszerzéstől indíttatva a növény- és állatvilágban is visszafordíthatatlan károkat okoz. Bűnös könnyelműség a Föld erdőségeinek felelőtlen és mértéktelen irtása, melyek a globális felmelegedést és a végzetes klímarombolást okozó széndioxid elnyelésében és oxigénjének felszabadításában, a fotoszintézissel számunkra életmentő szerepet játszanak. Az esztelen erdőirtást a trópusokon és a hidegebb régiókban egyaránt tapasztaljuk, mely Kanadában a kőolaj és egyéb fosszilis anyagok kutatása miatt más gigantikus méreteket kezd ölteni. Az állatvilágban – hogy csak a legnagyobb állatokról szóljak – a bálnavadászat az állat zsírjáért, az elefántvadászat az állat agyaráért folyik. Ez utóbbi olyan félelmetes méreteket öltött, hogy Közép-Afrikában az elmúlt évtizedben 62%-kal csökkent az elefántállomány, és a természetvédők szerint várható, hogy az egykor milliós állományt a következő évtized alatt teljesen kiirthatják. És mindezért azok a csempészhálózatok a felelősek, amelyek szinte szabadon garázdálkodnak a Kongó-medence országaiban és korrupt tisztviselők, rendőrök, valamint katonák segítségével működtetik az elefántcsont-keres­kedelmet, mely főleg Kínába irányul. Szégyen és gyalázat, hogy az EMBER nemcsak a saját fajtáját irtja, de az ártalmatlan élővilágot sem kíméli.

Szebb jövőképet kaphatnánk, ha a károsanyag-kibocsátás csökkentését az alábbi intézkedésekkel próbálnánk mielőbb megvalósítani:

  1. A hagyományos, régi elavult széntüzelésű erőművek (azonos fűtőanyagon) jobb hatásfokúra cserélése (pl. Indiában, USÁ-ban, Kínában).
  2. A széntüzelés kiváltása földgázzal vagy biogázzal (a gázturbina feleannyi CO2-t bocsát ki azonos hőérték mellett).
  3. Atomenergiára való átállás (legkörnyezetbarátibb és földgázt takarít meg a közúti forgalom számára).
  4. A CO2 befogása és föld alatti tárolása ( még csak kísérleti stádiumban).
  5. A megújuló energiaforrások alkalmazása (szél-, nap-, vízenergia, földhő, hullámener­gia, stb.).
  6. A lakóházak, középületek maximális homlokzati hőszigetelése 10-15-20 cm vastagon, nyílászárók korszerűsítése (vagy szigetelő tömítése) – mindez 40-60%-os energiamegtakarítást és ezáltal CO2 kibocsátás-csökkenést jelenthet a téli fűtéskor és a nyári klímahűtés esetén.
  7. Az emberi társadalmak fejlődésében szintén tapasztalhattuk, hogy több ezer éves történelme során csak az utolsó 80-90 évben tudott kitörni a tömegpusztító járványok poklából, de az éhínség és a higiénia teljes hiánya még ma is sok régióban uralkodik.

A „spanyol nátha” néven ismert vírusos járvány az 1918-as év végén kezdett terjedni és több tízmillió áldozatot szedett. Az, hogy ma már nem észlelünk ilyen tömeges pusztulást, egyrészt annak köszönhető, hogy az elmúlt idők gyilkos járványai idején a természetes kiválasztódás útján az edzettebbek, valamint az alkalmazkodóbbak maradtak életben, és ez a védettség az immunrendszert erősítve sok generáción keresztül átöröklődött. Másrészt, az utóbbi néhány évtizedben eljutottunk oda, hogy a Föld fejlettebb régióiban a kötelező védőoltások, a modern orvosi diagnosztika és a folyóvizes szennyvízcsatornázás biztosítja az alapvető higiéniát és egészségvédelmet.

Az érem másik oldala, sajnos, azt mutatja, hogy a fejlődő országokban az ENSZ Egész­ségügyi Világszervezete (WHO) becslései szerint 2,6 milliárd embernek semmiféle árnyékszék nem áll rendelkezésére, és minden 15 másodpercben meghal egy gyermek a szennyezett ivóvíz, illetve a higiéniai körülmények okozta bakteriális fertőzések (tífusz, kolera) miatt. Ez évi kétmillió emberáldozat.

Erre a szégyenletes állapotra Anders Wilhelmson svéd építész hosszú és gyötrelmes munkával talált praktikus és viszonylag olcsó megoldást a „PEEPOO” higiénikus toalett-zsákkal. Ez egy egyszer használatos, olcsó, biológiailag lebomló műanyag zsák, mely egy teafilter méretű karbamidtasakot tartalmaz, ez pedig azonnal működésbe lép, amint széklettel vagy vizelettel érintkezik. Semlegesít minden kórokozót még mielőtt a zsákokat összegyűjtik és trágyaként felhasználják.

A PEEPOO 2012 óta működik és ma már a környezeti higiénia világméretű problémájának kezelésében ideális terméknek ígérkezik.

Visszatérve a fejlettebb régiókba: sajnos, az itteni pozitív változásoknak (a járványok legyőzése, a technikai civilizáció és a komfort kényelme) vannak káros mellékhatásai azáltal, hogy a civilizált emberek jelentős része:

–   Fizikailag elkényelmesedett, keveset mozog, túlsúlyos lett, mert mértéktelenül falja a divatos, kis tápértékű, cukrozott, tartósított bolti ételeket és a cukrozott, koffeines élénkítő italokat. A legújabb kutatások igazolják, hogy az elhízás, a túlsúly világszerte a civilizált lakosság 50-60%-át érinti, és ez ellen már több országban sikeresen küzdenek a felvilágosítás, a címkézés és a cukrozott árucikkek adóztatásának eszközével. A múltban stabilizálódott immunrendszere kezd romlani, és már nem tud ellenállni a mai civilizációs betegségeknek. Ezért terjednek viszonylag nagy számban a cukorbaj, a szív- és érrendszeri betegségek, a magas vérnyomás okozta stroke, az izületi és gerincbajok, a daganatos betegségek, az allergia és a tüneti kezelésekre mértéktelenül fogyasztott gyógyszerek káros mellékhatásai. A rohanó társadalmi versenyfutásban állandó stresszes idegállapotban él, amit még fokoz és súlyosbít a drogtól, alkoholtól, koffeintartalmú italoktól és a nikotintól való esetleges függősége.

–   Érzelmileg elsivárosodik. Ennek egyik megnyilvánulása az elidegenedés, mely a korábbi pozitív emberi kapcsolatok lazulását, vagy teljes megszűnését jelenti, és azt eredményezi, hogy pl. egy mai úgynevezett „civilizált” lakókörnyezetben a szomszédok már nem ismerkednek egymással, gyakran köszönőviszonyban sincsenek. Az egymás iránti gyanakvás és félelem kezd eluralkodni rajtuk, pedig egy régi bölcs mondás szerint: „ha elvetik a gyanakvás és félelem magvait, akkor gyűlölet lesz belőle”. A baj ott kezdődik, hogy ezt az emberek többsége ma már természetes viselkedésnek tartja. Ami korábban csak a városi lakosságra volt jellemző, most már vidéken is kezd terjedni. Ez nagyon káros állapot, mert bármikor adódhat olyan helyzet, amikor a szomszédok egymás segítségére szorulnak, ezért észre kellene venni mások kínlódását és örülni mások sikerének is. Hogyha összehasonlítjuk bolygónk emlőseit (az embert is ideértve), akkor a hozzánk közelálló főemlő­sök és a tengeri cetfélék sokkalta összefonódottabbak szociálisan és kommuni­katívabbak a maguk módján, mint mi vagyunk. Összetartók és nem ölik meg egymást az egy fajon belüliek, hanem békében osztoznak a területen és a zsákmányon egyaránt, mert náluk bizonyos szociális szabályok, ősi ösztönök tiltják az erőszakot. Ezzel szemben a mai EMBER úgy véli, hogy a technikai civilizáció komfortja megóvja és táplálja őt, ezért már nincs szüksége szociális összefonódásra (gyakran még családon belül sem). Ettől lesz önző és antihumánus.

A korábbi ősi ösztönök szabályozták azt is, hogy ha a környezeti viszonyok rosz­szabbodtak, akkor az állatvilágban csökkent, vagy megállt a szaporulat, míg az EMBER-nél ez fordítottan működik azáltal, hogy szegényebb régiókban ma is túlságosan nagy a gyermekáldás, míg a gazdagabbaknál alig születik utód. Mindezen gyengeségeket szerintem a természetes életmódtól való elszakadás, a technikai civilizáció, az urbanizáció, de legfőképpen a túlzott liberalizmus okozta. A liberalizmus szószólói és terjesztői valaha nem gondolták, hogy az EMBERISÉG érdekében kreált szabadelvűség a későbbiekben szabályozatlanul anarchiává változ­hat, ami a legszörnyűbb szabadosságot, ellenőrizhetetlen magatartási, viselkedési, erkölcsi csődöt hozza a társadalmakra. A mai liberális demokrácia azt sugallja a ma emberének, hogy már mindent szabad, amit a hézagos jogszabályok nem tiltanak:

–   Szabad nyilvános helyen, vagy az interneten gusztustalanul, szemérmetlenül hiányos öltözékben magamutogatóan viselkedni, trágár módon kommunikálni.

–   Szabad közterületen randalírozni és a közlekedőket mozgásukban akadályozni.

–   Szabad esküszegően akár többször is egy családban elválni, a gyerekeik életét tönkretenni felelőtlenül.

–   Szabad a TV-csatornák többségén erőszakot, erkölcstelen, züllött életvitelt sugalló műsorokat sugározni. Gyerekeket, fiatalokat, de még felnőttkorúakat is rászoktatni (nevelni) az ott folytonosan bemutatott, züllött életvitelre. Ezek az akciós, kriminológiai, esetleg sci-fi köntösbe burkolt rémtörténetek pontos útmutatót adnak nap mint nap a gyilkolás, rablás, erőszak, a zsarolás minden for­májára. Már több évtizede ezen a szennyáradaton nevelkedik több nemzedék, és a filmekben látható erkölcstelen, léha, prostituálódott, drog-, alkohol-, nikotin- és túlzott koffeinfüggőségben szenvedő szereplők mintaként szolgálnak a fiatalság többségének. Ezek a fiatalok a jövőben így fognak élni, olyanokká nevelődnek, amilyenek a mostani filmbeli hőseik. Ez a tendencia már tapasztal­ható mai életünkben, a múlthoz viszonyított nagyfokú erkölcsi lezüllés és elember­telenedés terén. De mi lesz 10-20 év múlva, ha ennek nem szabnak gátat. Az emberiség elleni bűntettnek kellene nyilvánítani az ilyen romboló hatású filmek gyártását, forgalmazását és bármely csatornán történő bemutatását. Tud­valévő, hogy ez nagy üzlet a gyártók és forgalmazók számára, de szabad-e engedni, hogy szabadpiaci üzleti alapon tönkretegyük (még jobban) az EMBERISÉG jövőjét. Ez legalább akkora bűn, mint a környezeti klíma tönkretétele és talán már visszafordíthatatlan is. Ez a pusztítás érvényes a vad erőszakot és a sátánizmust sugalló techno, illetve heavy metal jellegű dallamtalan, hisztérikus (zenének hazudott) hallássérülést okozó hanghatásokra is. A fenti rombolás eredményei a következők a mai fiatalságra, mint a jövőnk zálogára vonatkozóan:

–   jelentős hányada társadalmon kívülinek vallja magát,

–   szinte nem nevelhető a hagyományos értékek szerint,

–   nem akar (és nem tud) dolgozni, még ha talál is munkát,

–   zöme teljesen elidegenedik, elzárkózik a felnőttek hagyományos népi-nem­zeti kultúrájától,

–   hajlik arra, hogy önbíráskodással, pedagógusveréssel kell a vitás ügyeket elintézni,

–   lassan elveszti szépérzékét, öltözködésében, viselkedésében és zenei, valamint egyéb ízlésében egyaránt.

Ez a társadalmi elidegenedés csúcsa.

Sajnos, az elidegenedés megfosztja az emberiséget a kollektív örömtől, a közös szórakozás és közös munka élményétől, az adódó problémák békés megbeszélésétől, ami haragot, gyűlöletet, veszekedést eredményez, és az ilyen elviselhetetlen légkörben senki sem érzi jól magát. Ezáltal az emberek még jobban eltávolodnak egymástól, pedig örökérvényű lehetne a híres nevettető zongoraművész, VICTOR BORGE mondása, hogy: „Két ember között a legrövidebb távolság egy mosoly.”

Súlyosabb gond az, hogy ma már hiányzik az emberek között a szülői és a baráti ölelés, simogatás és a szeretetet kifejező érintés, pedig mindez örömet okoz, feszültséget old és boldogság-hormont termel, mely mindenképpen erősíti az immunrendszert.

Korunk egyik legégetőbb gondja, hogy a családtagok is elidegenednek egymástól. Nagy hiba, hogy az emberek nem értik meg azt a komoly felelősséget és kihívást, ami a családalapítással, az együttéléssel jár, még a forrón izzó szerelem esetében is. A mai emancipált, tanult nővel már nem lehet olyan a családi munkamegosztás, mint 100 évvel ezelőtt volt. Nagyobb toleranciára és közös munkára van szükség ahhoz, hogy a bizalom és a szeretet összetartsa a családot. Ha ez hiányzik, akkor az együttélőkben felülkerekedik a parancsuralmi vágy, kihal a kompromisszum, a közös megegyezés hajlama, a szerénységet felváltja a nagyképűség, az önzés, kihal az együttérzés, a szeretet, a szerelmet pedig pótolja az idegenben gyakorolt alkalmi szex. Végül az érzelmi elhidegülés váláshoz vezet. Pedig az esküvő nemcsak aláírással kötött törvényes házassági szerződés, hanem erkölcsi és érzelmi fogadalom, melynek felbontása, vagy megszegése az írott és íratlan emberi szabályok szerint antihumánus ballépés. Ezért a házassági eskü előtt ajánlatos még alaposabban megismerni egymást. Megszívlelendő Dr.Beer Miklós magyar megyés püspök üzenete a családoknak: “A párok pedig figyeljenek egymásra, mert ha lecsökken az egymás iránti figyelemből és szeretetből fakadó áldozatvállalás, megfagy a szerelem.” Szakemberek szerint a házastársi elhide­gülés azzal is magyarázható, hogy az emberek többsége nem ismeri a szeretkezés igazi élvezetét. A nők kétharmadát a partnere soha nem juttatja el az orgazmus élményéig, mert a fiatalokat nem tanítja meg senki a szeretkezés tudományára. Ez hagyományosan tabu-téma, és még a mai liberális világ sem tudta megoldani a nemi felvilágosítás kérdését, melynek következményét láthatjuk a boldogtalan házasságokban. Statisztika tanúsítja, hogy az úgynevezett civilizált világban a házas emberek 50%-a legalább egyszer elválik, ami hűen tükrözi az elidegenedés tényét. Úgy tűnik, hogy manapság a válás hóbortos divattá vált, pedig ennek rengeteg érzelmi és anyagi hátránya is van, nem beszélve a közös gyerekek életében bekövetkező sokkhatásról, amikor a család szétesik. (Lehet, hogy ebben az évszázadban eldől a házasság intézményének jövője?)

A válásokon kívül a külföldi munkavállalások miatti elszakadás is családtörést jelenthet, ami miatt a gyerekek fizikailag, lelkileg és érzelmileg eltávolodnak az egyik, vagy mindkét szülőtől, így nem alakul ki náluk egészséges családkép, de megjelenhet a szorongás, a depresszió, a deviáns viselkedés és az immunrendszerük, valamint az iskolai eredményeik általános romlása is.

A családi elidegenedés egy másik megnyilvánulása az, hogy megszűntek a hajdani többgenerációs családok. A fiatalok menekülnek (!) a szülői háztól, önálló, külön életet kezdenek, ami mindenkinek rossz, mert az ifjú család szülők, nagyszülők nélkül magára van hagyatva a háztartásban, gyereknevelésben, és gyakran a saját lakás anyagi gondjaiban. Ugyanakkor az idősödő korosztályok sem remélhetnek gondozást a fiataloktól. Ez a különcsalád-modell érzelmileg is, anyagilag is elvesztette a régi többgenerációs család minden előnyét, és cserébe csak rohanó, sokkos, sivár életformát adott a fiatal nemzedékeknek. Ebben természetesen szerepet játszik a szülőhely közelében adódó kevés munkalehetőség is. Az érzelmi leépülés és az általános elidegenedés legmélyebb fázisa az, amikor az emberek között megszűnik a szociális összefonódás, a szolidaritás és tömegesen eluralkodik a gyűlölet, harag, a bosszúvágy, a negatív érzések legrosszabb és legártalmasabb fajtái. Ártalmasak, mert tartós jelenlétük bizonyítottan pusztítja az immunrendszert, vagyis az emberi szervezet védekezőképességét. Ártalmasak, mert tönkreteszik az emberek, embercsoportok, sőt államok közötti békés, baráti viszonyt, ami legtöbbször konfliktu­sokhoz, zavargásokhoz, sőt háborúkhoz vezethet. A gyűlölet és gyűlöletkeltés akkor válik az EMBERISÉG számára veszélyessé, ha azt világi politikusok, vagy vallási vezetők hatalom-, terület- és haszonszerzés céljából gyakorolják. Ilyenkor minden eszközt bevetnek annak érdekében, hogy a közvéleményt manipulálják, ellenségkereséssel, bűnbakképzéssel, rágalmakkal, hazugságokkal, zsarolással, fe­nyegetéssel, merényletekkel, gyűlöletkam­pánnyal karaktergyilkossággal és megvesztegetéssel. Ellenségképet lehet alkotni faji, nemzetiségi, vallási, mássági, vagy egyéb ürüggyel, és ha ezt hazugsággal, hamis állításokkal, rágalmakkal fűszerezve tartósan művelik, akkor a manipulált, félrevezetett tömegek támogatásával megszerezhetik az áhított hatalmat, mely felhatalmazást jelenthet a gyűlölet, harag, bosszúvágy kiélésére a tömeggyilkosság vagy a háború eszközével. A történelemben számos példát találunk arra, hogy a hatalom gyakran elmebeteg megszállottjai és hadvezérei mennyi pusztítást okoztak ártatlan emberéletekben, valamint anyagiakban az ókortól napjainkig. Ezeknek a „hatalmasoknak” a gyűlöletkeltés mindig jó eszköz volt a tömegek és a döntéshozók fanatizálására, melynek véres következményeit a világháborúk borzalmai, a különféle vallásháborúk, törzsi, faji összecsapások, diktatúrák, vagy akár a holokauszt, a közel-keleti vagy a boszniai tömegvérengzések során tapasztalhattuk. Napjainkban is folyik ez a veszélyes gyűlöletkeltés helyi és nemzetközi szinten egyaránt, mely pártpolitikai, vallási, vagy hazafias köntösben mindig ugyanazt a célt szolgálja: a gazdasági haszonszerzést bármi áron. A Föld nagyhatalmai katonai vagy gazdasági fölényük révén a gyűlölt fél elleni megsegítés ürügyén beavat­koznak más független államok belügyeibe, sőt agresszorként is behatolnak gyilkolva és rombolva. Ezt a bűnt a történelem során szinte minden jelenlegi nagy­ha­talom elkövette. Csak az Amerikai Egyesült Államokat említem, amely a második világháború óta 19 állam ellen követett el ilyen véres agressziót.

Sajnos, felelősségre vonni egyetlen fegyveres nagyhatalmat sem lehet, mert ez világháborúhoz vezethetne. Az ENSZ gondja és felelőssége, hogy a diplo­mácia és a békéltetés minden eszközével féken tartsa az agresszorokat.

A fentiekből látható, hogy a hatalom- és haszonszerzés érdekében a lakosság gyűlöletre és bosszúvágyra való manipulálása mennyi kárt okozott, és nagymértékben csökkentette az emberek érzelmi és szolidaritási nívóját, és mindez milyen radikálisan csapott át az erkölcsi leépülés mezejére is. Ez a leépülés már akkor elkez­dődött, amikor az elidegenedés következtében a pozitív hatású családi és kollektív népi-nemzeti hagyományok már alig működtek és ettől kezdve a nyugatról jövő, „kulturális” szennyáradat „neveli” a fiatal generációkat. A pedagógia tapasz­talatai szerint az erkölcsi (etikai, morális, illemtani) nevelés leghatékonyabb módja a példamutatás, ez pedig az említett nyugati akciófilmek többségében a szemnek és fülnek szemléletesen történik, és igen hatékonyan nevel negatív irányban. Ettől kezdve a korábban még működő együttérzés, tiszteletadás, szerénység, vissza­fogottság és a szeméremérzés kezdett átcsapni a gyűlölködés, irigység, féltékenység, kapzsiság, gusztustalan szemérmetlen magamutogatás, önzés, garázdaság, felelőtlen, szenvedélybeteges életmód és a züllés mezejére. Pedig a felnőtté válás egyik legfontosabb kritériuma a megbízhatóság és a józan felelősségvállalás. Az ilyen meggondolatlan, főleg fiatal emberek szellemileg is könnyen befolyásolhatóak és hajlamosabbak a világi és egyházi populista (népbutító) vezetők szélsőséges eszméinek hatása alá kerülni. A fanatizált ember pedig agresszív, gyűlölködő, könnyen bevethető fegyveres konfliktusba, terrorakcióba, vagy tömegpusztító háborúba. Vajon ez a minden tekintetben legyöngült EMBER meddig tud talpon maradni a rohamosan pusztuló természeti környezetben és az egymással vívott esztelen harcban?

Ez nagyon rossz jövőkép!!

Léteznek az emberben pozitív élmények is: az ÖRÖM és a boldogság érzése. Ez kevésbé zajos, mint a gyűlölet, a harag, a bánat és éppen ezért nem is olyan feltűnő, de sajnos, nem is olyan gyakori. Pedig az öröm érzése feldob bennünket, egészségjavító és hangulatkeltő. Vajon miért van az, hogy az emberek a napi bosszúságok közepette csak ritkán élvezik az öröm élményét. Elfelejtjük vagy megszokjuk azt a sok környezeti előnyt és jót, ami körülvesz bennünket. Már észre sem vesszük, hogy egy csodálatos bolygón élünk, melyen hosszú fejlődés során az evolúció csúcsára kerültünk és látszólag uraljuk (és pusztítjuk) a földi életteret. Elfelejtettük, hogy központi csillagunknak a Napnak köszönhetjük a létünket, a megszokott komfortos mindennapjainkat. Őseink még tisztelték, sőt istenként imádták a Napot, mert érezték, hogy neki köszönhető a fény, a klíma, a táplálék, az élő- és élettelen világ egyensúlya. Nekünk ez annyira megszokott ajándék, hogy ennek már örülni sem tudunk. Pedig azon az úton haladunk, hogy gyorsan elpusztíthatjuk ezt a Nap által fönntartott komfortos környezetet és akkor jön majd a bánat, a keserűség és a kínszenvedés. Fontos lenne, hogy tudatosuljon bennünk a földi klíma nagyszerűsége, melyhez hasonlót csillagászaink elérhető közelségben eddig nem észleltek. Örülni kellene ennek a kincsnek és végre megtanulni megóvni az állapotát, mert amit eddig műveltünk a FÖLD-del, az gyalázatos rablógazdálkodás volt. Aki nem tud örülni egy ajándéknak, az megbecsülni sem tudja azt. Örülnie kellene szegénynek és gazdagnak, egészségesnek és fogyatékosnak, dolgozónak és munkanélkülinek, hogy egyáltalán élünk. Fogjuk már föl végre, hogy ezt a földi Kánaánt könnyen elveszíthetjük, és nincs hová menekülnie elérhető távolságon belül szegénynek sem, jómódúnak sem. Sajnos mértéktelenül sok pénzt költenek a távoli világűr kutatására, pedig egyértelmű, hogy először a saját bolygónkat kellene rendbetennünk, ez létkérdés. Az is nagy hiba, hogy gyakran sugároznak olyan természetfilmeket, melyekben képzeletbeli világvégével riogatják az embereket várható gigantikus meteorok becsapódásával, vulkáni kitörésekkel, szélviharokkal, földrengésekkel. Ezzel olyan stresszes állapotba kergetik a világot, amely eltereli a figyelmet a valódi veszélyről, a természeti klíma összeomlásának közeledtéről. Pedig örölnünk kellene a fölkelő Napnak, és végre el kellene kezdeni a környezet rehabilitálását a földi klíma és az emberi kapcsolatok terén, mert különben az öröm érzése örökre eltűnik véges életünkből.

  1. A modernizáció divatos túlzásai újabb negatív szokásokat hoztak az EMBERISÉG fejére az elmúlt néhány évtizedben. Fontos eredmény, hogy a civilizált világban alapvetően elérhető az ésszerű komfort és higiénia, de ha ezt az ésszerűséget a fogyasztói társadalmak a reklám őrületében versenyszerűen rongyrázásból eltúlozzák, akkor ez a túlzott fo­gyasztás már a pazarlás határát túllépi, ami a természeti környezetet, a forrásokat és a pénztárcát is fölöslegesen terheli, másrészt a kevésbé tehetős embereket irritálja. Ez pedig már újabb feszültség a környezettel és a társadalommal szemben. Az eltúlzott, fény­űzően luxus-életmódban az ember ellustul, gyengül az ítélőképessége, könnyen eladó­sodik, könnyelművé, felelőtlenné, meggondolatlanná válik.

Esztétikai szemszögből nézve a divat gyakran elképesztő gusztustalanságokat produkál öltözködésben, sminkelésben, tetoválásban, hajviseletben, testékszerek terén, viselkedésben, beszédkultúrában, az ostoba falfirkálásban és az egész életvitelben. A divatmaj­molásnak köszönhető, hogy a nyugatról beáramló „kulturális” szennyáradat lassan tönkreteszi az érintett országos népi-nemzeti kultúrhagyományait. A fiatalok már alig ismerik szülőföldjük csodálatos népdalait, táncait, hagyományos öltözékeit, viselkedési normáit. A nyugati kultúra bűvöletében szinte mindenütt csak angol nyelven hajlandók énekelni a gyakran élvezhetetlen, zenének hazudott külföldi számokat. Ez pedig a műsorszerkesztők részéről is megcsúfolása az anyanyelvnek, és a zenei kultúrának. Lassan már az egész civilizált világot meghódítja az angolos szleng-beszéd, a táncnak egyáltalán nem nevezhető ugra-bugrálás, a dallamtalan, primitív és zenéhez sem hasonlítható őrületes sátáni dübörgés. A fiatalabb korosztályok – pusztán csak divatmajmolásból – áldozatául esnek ennek a gusztustalan, zajos őrületnek, melynek köszönhetően lassan elveszítik a jóízlésüket, szépérzéküket, a zenei és fizikai hallásukat, veszni hagyják és meg sem ismerik a korábbi, vagy a jelenlegi valódi nép- és tánczenei világot. A legnagyobb baj az, hogy ezzel a droggal és alkohollal fűszerezett üzleti célú diszkós tömegmanipulálással károsodik az ifjúság lelki- és ízlésvilága, és lehet, hogy többé már nem tudja majd megkülönböztetni az igazi zenét a hamistól, pedig a valódi hamisítatlan zenére jellemző, hogy:

  1. a) Van melódiája, mely fülbemászó (nem fülsiketítő), érdeklődést fölkeltő és nem kínnal született monoton, ízléstelen zagyvalék.
  2. b) Dallamszerkezete kerek, egész, mely vonzza a színes és élvezetes zenei harmóniákat és hangközöket.
  3. c) Ha szövegre írták, akkor pontosan illeszkedik annak ritmusához, érzelmileg is tükrözi a szöveg mondanivalóját, a hallgatóságot már első hallásra leköti, szórakoztatja és szinte lelki gyógyszerként hat. (Nem kell hozzá drogos és alkoholos őrület.)
  4. d) Önálló dallamszerkezete van, melyben nincsenek nagyobb „lopott” részletek.

Vegyük már tudomásul, hogy a zeneszerzéshez, a szövegíráshoz és a mű előadásához tehetség kell, ezért kérjük a botfülű kontárok mellőzését!

A legújabb öltözködési „kultúrára” jellemző, hogy még közszereplők és művészek is hajlandók gálaelőadásokon megjelenni szakadt és foltos farmerruhában. Ha ehhez hozzáadjuk a média divatos valóságshow műsorait, a magánéletet szellőztető ízléstelen, kibeszélő és pornó jeleneteket, az erőszakot, a drogozást és a gyilkolást remekül reklámozó akció-filmeket, ami a mai „modern” átlagembernek már divatos igénye lett, és ami a fejlődő korosztályokat (jövőnk zálogát) szándékosan rossz irányban neveli, akkor ez már a társadalom erkölcsi és esztétikai összeomlásának a kezdete.

Sajnos, ki kell jelentenünk, hogy a mai „civilizált”, modern ifjúság jelentős részét már nem biztos, hogy a „jövőnk zálogának” tekinthetjük, amelyre rábízhatnánk a későbbi utókort. Nagyon aggasztó, hogy ez a fiatal réteg csak a túlliberalizáltan értelmezett jogait ismeri, a kötelesség, a szülők és a társadalom iránti elkötelezettség és a saját biztos jövője nem érdekli, mivel nincs jövőképe. Csak a mának él, de hogyan él??? A drog, az alkohol, a nikotin, az eszeveszett diszkó-őrület és egyéb káros szenvedélyek függőségében, amivel tönkreteszi saját életét, és mivel ez az életstílus világszerte terjed, az egész EMBERISÉG jövőjét veszélybe sodorhatja. Tisztelet a kevés kivételnek, és – főleg – igen nagy tisztelet annak az egész fiatal gárdának, amely a „Fákkal a Földért” mozgalom keretében sok millió fa elültetéséért küzd (sikerrel) annak tudatában, hogy ezek a növények a klímaromboló káros CO2 gáz egy részét megkötik, védik a talajt az eróziótól és kellemes hűs árnyékot nyújtanak.

A jövő nemzedéke felelőtlen önpusztításának leggyakoribb módszerei az alkoholtól, a drogtól, nikotintól és a koffeintartalmú cukrozott italok túlzott fogyasztásától való függőségük. De nem elhanyagolható az élsportolók gyakori doppingolása sem. A beteges dohány- és alkoholfüggőségnek a mai tömeges terjedéséért felelősek azok a korábbi játékfilmek is, melyekben a szereplők szinte szüntelenül dohányoznak és alkoholizálnak. Valószínű, hogy ilyenkor a filmgyártás költségeihez az alkohol- és dohánybiznisz is hozzájárul.

A fenti túlliberalizált ifjúság teljes lezüllése ellen még most, az utolsó órában kellene lépni úgy, hogy:

–   A drogfogyasztás ellen nagyobb méretű megelőző-felvilágosító munkát kellene folytatni világszerte. A drog termesztését, gyártását, feldolgozását, kereskedelmét szigorúbb nemzetközi intézkedésekkel megállítani. Ez vonatkozzon az ún. könnyű drogokra is.

–   Az alkohol- és nikotinfüggőségről szemléletes, felvilágosító munkával (videó, röntgen képek, orvosi előadások, stb.) leszoktatni a fiatalságot. Mostanában terjed az a tévhit, hogy az újabban divatbajött elektromos e-cigaretta nem károsítja az egészséget. Ez nem igaz, mert bár ez a – főleg a fiatal generációk körében népszerű – eszköz nem büdös és ott is szívható, ahol a hagyományos cigarettázást tiltják, mégis több benne a tömény károsanyag, mint az eredetiben. Úgy működik, hogy szíváskor, belégzéskor a benne lévő porlasztó felhevíti az e-folyadékot (propilén-glikol, vagy glicerin és nikotin keverék) és gőzt, párát bocsát a tüdőnkbe. Ezt nevezik vapere­zésnek. A környezetet kíméli, mert nem parázslik és nem füstöl, de töményebb nikotintartalma miatt mérgezőbb a hagyományos cigarettánál és erős függőséget okoz.

–   Lakókörzetenként olyan hasznos és szórakoztató elfoglaltságot teremteni; sport, kulturális, barkácsoló, tudományos, szakképző klubok formájában, ahol a fiatalság jól érzi magát, fegyelmezett kultúrkörnyezetben dolgos felnőtt-életre készül, és nem szaporítja az unatkozó semmittevők és a bűnözés útjára lépők táborát.

–   Ugyanúgy, fegyelmet és tiszteletet elváró keretek közé kellene terelni az iskolai oktató-nevelő munkát minden szinten

Az ISKOLA – éppen úgy, mint a felnőttek munkahelye – a fegyelmezett foglalkozások szentélye kell, hogy legyen. A fiatalság ide belépve vesse le a divatos utcai ruháit, viselkedését, és társadalmi (anyagi) helyzetétől függetlenül egyforma és egyszerű mun­kaköpenyt viseljen. Egymásnak és a pedagógusnak adja meg a kellő kulturált tiszteletet, melyet, ha eddig nem ismert, az iskola Rendtartásából egy példányt megkapva megtanulhat. A büntetés, a dícséret és az értékelés nem fenyegetéssel, kényszerítéssel, hanem a helyes magatartás megerősítésével, a tanulócsoport közösségének bevonásával történjék, mert így igazságosabb és hatékonyabb lehet a munka. A kamaszkorúakkal szemben nyíltan, őszintén, az ő meghallgatásukkal és együttérzően kell viszonyulni, mert az ő önálló személyiségük sikeres kialakulása ilyenkor a tét.

A szaktantárgyak oktatása az országos lexikálisan minimalizált alaptantervre épülhet rugalmasan, a helyi sajátságok, a gyerekállomány és a mindenkori fejlődés figyelembe vételével. Mindezt pedig a modern technika összes vívmányait felhasználva maximálisan szemléltetve kell végezni. Mivel az ifjúság szakmai és jellembeli nevelése terén igen nagy a lemaradásunk, ezért a szülőkkel és az egész társadalommal összehangoltan kell tevékenykednünk.

Ha gyerekünknek a „jövőnk zálogához” méltó nevelését szeretnénk megvalósítani, akkor nehéz fába vágjuk a fejszénket, mert a mai anarchikus és egyre szabadabbá váló rohanó világban nehéz biztos és pontos jövőképet festeni, valamint az egész emberiségre kiterjedő, megbízható iskolarendszert fölépíteni.

Jelenleg a fejlődő világban és a fejlett nyugati világ szegényebb rétegeinél anyagi okok miatt nem kaphat a gyerek megfelelő színvonalú képzést. Ahol biztosított az alapvető anyagi háttér, ott a gyereket, a család „szemefényét” már pici korától többnyire agyon­kényeztetik, mindent megengedő módon félrenevelik, nem a reális életre szoktatják, nem hagyják önállóan mozogni, ismerkedni a környezettel, hanem egy túlcicomázott álomvilágban tartják. Pedig az élet nyers valóságához kellene szoktatni, ahol nem lehet minden eltúlzott igényét kielégíteni. Mindezt, persze, szeretettel, gyöngédséggel, de a gyerek korának megfelelő módon munkára szoktatással, hasznos tevékenységre, rendre neveléssel kellene végezni, és minél több játékos, vidám futkározással elegyítve mindezt. Ha a majomszeretünkkel félreneveljük a gyereket, akkor az élet buktatóit nehezen fogja átvészelni, főleg akkor, ha a szülők a modern kor divatjának hódolva különválnak, nem törődve a gyerek további sorsával. Ha ilyenkor a nagyszülők nem segítenek a nevelésben, akkor az utódok nem lesznek igazán a „jövőnk zálogai”.

Ami az iskolát illeti, fontos lenne végre megvalósítani azt az ésszerű vágyat, hogy az iskola ne tantervközpontú, hanem gyerekközpontú legyen, ahol a tanulók nem unatkoznak, hanem személyre szabottan kapnak olyan feladatokat, melyekkel fel tudnak zárkózni és a született képességek irányába fejlődni. Ehhez, nyilvánvaló, hogy kisebb létszámú tanulócsoport, jóval kevesebb lexikális tananyag és elegendő szakképzett pedagógus szükséges. A helyes irány látszik Finnország és az USA oktatás-rendszerében, ahol az iskolában személyre szabott feladatokat otthon, a világhálón virtuálisan oldja meg a gyerek játékosan és kreatívan.

Az ijesztően megnövekedett tananyagával együtt a hagyományos iskolarendszer, a kiváló és tapasztalt pedagógus-gárdája ellenére nem tud lépést tartani a modern rohanó élettel. Az ember agyat ma már nem információ-tömeg tárolására, hanem kreatív, logikus, életszerű problémamegoldásra és kommunikációra kell trenírozni. Ehhez pedig változtatni kell az eddig használt pedagógiai eszközökön, módszereken, az egész iskolarendszeren.

A neves Nobel-díjas magyar tudós: Szent-Györgyi Albert, a C-vitamin felfedezője már az 1970-es években felismerte és hirdette azt, hogy:

„A fej gondolkodásra való. A könyv pedig arra, hogy ne kelljen mindent fejben tartani. Az adatok legyenek a könyvtárban, így a fejünket használhatjuk arra, mire ren-deltetett: gondolkodásra.”

Ha ezeket a bölcs szavakat áttesszük a mai informatikai adattárolás nyelvére, akkor máris szabad utat kapott az emberi agy kreativitása.

Ami a szakképzést illeti: a jövő univerzális eszköze a számítógép, mely nagyrészt he­lyettesíti a jelenlegi nyomdai, reklámipari, titkári, gyors- és gépírói, matematikai, tervezői, tudományos kísérleti, könyvtári és egyéb tevékenységek szerepét, és mindezt hatékonyabban és jóval kevesebb élő munkaerővel. Ebből következik, hogy az informatikai alapismeretek elsajátítása igen fontos lesz, annál is inkább, mert a legkeresettebb szakmák között lesznek a programozók és rendszergazdák, de fontos szerepük lesz a ma elhanyagoltan képzett fizikai szakmáknak az iparban, mezőgazdaságban, szolgáltatásban, valamint az orvosoknak, pedagógusoknak, betegápolóknak, idősgondozóknak. A jövő generációja akkor tud boldogulni, ha több szakma alapjait megismeri, tehát több lábon áll, nem ragaszkodik egy lakó- és munkahelyhez, hanem mobilan él és gondolkodik.

A pedagógusképzés gyökeres átalakítására lesz szükség, mert az ifjúság oktató-nevelő munkáját a jövőben alap- és középfokon egyaránt csak különlegesen képzett szakember végezheti, aki szakmailag, emberileg, külső megjelenésével, életvitelével, viselkedésével, modern, igazságos, következetes, példamutató, a politikától, vallástól, divatőrülettől független személyiség kell, hogy legyen. Nem kétséges, hogy az ifjúság nevelése a leg­igényesebb és legfelelősebb szakmai munkák közé sorolható, ezért a pedagógusképzés terén sokkal komolyabb elvárások kellenek a személyek alkalmasságát tekintve, akik fizikailag, szellemileg, erkölcsileg, esztétikailag, valamint pszichésen is megfelelnek, és a készségtárgyak oktatásában is helytállnak (jól rajzolók, ének-zeneileg képzettek és testnevelés, néptánc, sport terén is kifogástalanok). Ez mind talán túlzott és utopisztikus elvárás, de a jövőben mindenképpen erre kell törekednünk a pedagógusképzés terén.

Különleges feladat lenne a társadalomban nagyon gyakori beszédhibák logopédiai kezelése. Színészek, énekesek, közéleti szereplők és főleg pedagógusok nem lehetnek beszédhibások. A selypítést, a pöszeséget, a raccsolást már gyermekkorban kiszűrni és kezelni kellene.

A didaktika (oktatástan) a neveléstudománynak az oktatás elméletével és módszertanával foglalkozó ága, melynek alapja a szemléletesség. Ezért fontos, hogy már a pedagógus személyisége is szemléletes példa legyen a növendékei számára.

Én magam az 1940-es évek végén a Budai Tanítóképző diákja voltam, és akkor példaként tapasztaltam a fenti elvárásokat. Igaz, hogy a háború utáni romos és szegényes körülmények között éltünk, de a szigorú felvételi alkalmassági vizsgák, a tanári kar emberi és szakmai kiválósága, a helyben működő gyakorló-iskolai lehetőség és az akkor még jobb tanulási fegyelem eredményeként végül sok sikeres pedagógust kapott az ország. Sajnos, mára a pedagógusképzés terén már nincsenek különleges elvárások. Az a fiatal, aki más szakmai felvételin nem éri el a kívánt pontszámot, elmegy pedagógusképzőre, mert ott (úgy tűnik) könnyebben felvételt nyer.

A „jövőnk zálogának” nevelése terén a jó pedagógus személyén kívül másik fontos elvárás kellene, hogy legyen a tanulók iskolán belüli egyenrangúsága, ezzel a világban uralkodó óriási szociális különbségeket mérsékelhetnénk legalább az alapszintű oktatás helyszínén oly módon, hogy:

–   A gyermekkorúakat (6-tól 12 évig) anyagi és földrajzi helyzetétől függetlenül egyenrangúakként kezelje az iskola, és zárja ki a társadalmi megkülönböztetés minden formáját. Ehhez viselhetnének egyszerű, de egyforma iskolaköpenyt min­den smink és kihívó hajviselet nélkül.

–   Tudatosuljon a gyerekekben, hogy származásától és anyagi helyzetétől függetlenül mindenki EMBER, ezért tiszteletet és együttérzést érdemel.

–   Segítsék egymást abban, hogy a hátrányos helyzetűek felzárkózhassanak, a fejlet­tebbeknek pedig erkölcsi sikerélményt nyújtson a kollektív segítő munka, mely tartósan csökkenthetné a társadalmi osztályok közötti jelenlegi elidegenedést legalább az iskolában.

Ez az iskola mellőzze a tananyag fölösleges lexikális részét, és helyette a fiatalságra vonatkozóan:

  1. a) napi 1 órás testneveléssel erősítse a fizikai állóképességet,
  2. b) tanítson meg az alapvető higiénia szabályaira, a rendszeretetre és a környezet tisztántartására,
  3. c) szoktasson rá a kulturált viselkedésre, tiszteletadásra és takarékosságra,
  4. d) ismertesse meg az idős-, beteg-, és gyermekgondozás, valamint az elsősegélynyújtás alapszabályait,
  5. e) tanítson meg a közúti közlekedés szabályaira, valamint a természeti klíma meg­óvásának fontosságára,
  6. f) adjon betekintést (saját jövője érdekében) a különféle fizikai és szellemi szakmák alapvető fogásaiba, ezzel is erősítse a fiatalság munkára, és életre nevelését, valamint segítse a képességeinek legmegfelelőbb jövőbeli szakma kiválasz­tásá­ban. El kellene érni, hogy a pályaválasztó fiatalok kitartóan törekedjenek arra, hogy megtalálják azt a szakterületet, ami őket igazán érdekli, és ha el tudnak benne merülni, akkor hasznos, eredményes és boldog életük lesz.

Korunk egyik legnagyobb dilemmája az, hogy egyre növekszik az emberek közötti vagyoni különbség. Jelenleg a Föld lakóinak néhány százaléka birtokolja az anyagi javak összességének 90%-át. Ez visszataszítóan torz képet fest az EMBERISÉG szociális állapotáról, melynek oka az anyagi javak igazságtalan elosztása, és a baj az, hogy még remény sincs arra, hogy ez a kép valaha önmagától pozitívan változzék. A történelem során a rabszolgatartó, a feudális és korunk tőkés társadalmában ez az úr-szolga-szem­lélet eddig elfogadott volt, ám a mai modern felvilágosult, kommunikatív világban ez  tovább már nem tartható. De, mivel a gazdagok adóztatásával, meggyőzésével, szankci­onálásával ezen változtatni szinte reménytelen, ezért gondolom azt, hogy az alapvető általános egyenrangú oktatással néhány generáció alatt talán elérhető, hogy az így nevelő­dött fiatalok együttérzése talán az anyagi javak igazságosabb elosztását eredményezheti.

A felsőoktatás terén azt kellene elérni, hogy szociális helyzetétől függetlenül minden tehetséges fiatalnak legyen esélye a tanulásra, mert a mai világ már teljesítményalapú, azaz meritokratikus, ahol bárkinek a sikere nem a származásától, hanem a tehetségétől, tudásától és szorgalmától kellene függjön.

  1. A túlnépesedés veszélye fenyeget bennünket a több mint 7 milliárd földlakóval. Erről bővebbet „A Föld és az EMBER viszonya” című írásom 3. pontjában olvashatunk. A jelenlegi túlnépesedés ritmusával 2030-ra 9 milliárd lesz a Föld lakossága, melyet élelmezni csak úgy lehet, ha újabb őserdők elpusztítása helyett a már létező termőföldeken többet termelnek, olcsóbb és energiahatékonyabb bio-eljárással, az étkezési szokásainkat átalakítva, a pazarlást mérsékelve. A jelenleg is túl sokat fogyasztó és a növekedés bűvöletében élő társadalmaknak a javak igazságosabb elosztására kellene gondolniuk.

Az elmúlt három évtizedben Ázsia lakossága megduplázódott, Afrikáé megháromszoro­zódott. Itt él a világ szegényeinek a fele.

A szégyenletesen tömeges méretű éhezés felszámolásának, az egészségesebb, élhetőbb, békésebb, igazságosabb, környezettudatosabb és takarékosabb jövőépítés szándékával  ült össze 2015 szeptemberében New Yorkban az ENSZ csúcstalálkozója, melyen 193 tagállam dolgozta ki és fogadta el a világunk átalakítása érdekében alkotott: Fenntartható Fejlődési Célok 2030-ig nevet viselő programot.

A konferencián Ferenc pápa is részt vett, és támogatva a fenntartható fejlődés programját kijelentette, hogy a természeti környezet romlásának és az emberek kirekesztésének okát az emberi kapzsiságban, a harácsolásban látja. Szerinte bolygónknak akkor lesz esélye a túlélésre, ha sikerül eljutnunk a rövidtávú haszonszerzés vágyától és az önzéstől a globális felelősségvállalásig.

A 2015-ös decemberi párizsi ENSZ Klímakonferencia újabb fontos mérföldkő volt a Föld végzetes globális fölmelegedésének mérséklésében.

Európának sok gondot okoz az a jelenlegi népvándorlás, mely a Közel-Keletről és az Afrikából érkező menekültek sokezres tömegét vonzza a fejlettebb Nyugatra. A vándor­lásnak több oka lehet: egyrészt politikai, vagy helyi háborús veszély, másrészt megélhetési gondok, de legfőbb oka lehet az ottani lakosság túlnépesedése, mely miatt egyre kevesebb munkalehetőséghez és keresethez jut, ugyanakkor növekszik a komfortigénye, amit a szülőföldjén nem tud kielégíteni.

A migráció méretét fokozni fogja a Föld klímaváltozása miatti fölmelegedés is, mely a melegebb égövű kontinenseken most kezd elviselhetetlen lenni, de olyan oka is lehet, hogy a Föld jégmezőinek olvadása miatti drasztikus tengerszintnövekedés elárasztja a partmenti településeket, ami a lakosságot elvándorlásra kényszeríti.

A baj majd akkor jelentkezik, ha a Nyugat már telítődik a sok éve özönlő bevándorlókkal és visszatoloncolja őket, ami beláthatatlan konfliktusokat okozhat. Ennek megelőzésére a migránsok szülőföldjén kellene az ENSZ-nek sürgősen rendet teremtenie úgy, hogy a visszatelepülők és az emigrálni szándékozók újra biztonságot és anyagi megélhetést nyerjenek a hazájukban, de lehetőleg kisebb gyerekszám vállalásával.

Ehhez viszont világméretű összefogás és áldozatvállalás szükséges.

Ennek során a leghátrányosabb és kritikus helyzetű országokban:

–   Az egymással harcoló feleket tárgyaló asztalhoz ültetni, kibékíteni és lefegyverezni. Számukra fegyverek helyett termelőeszközöket és gépjárműveket szállítani

–   Nagy összegű beruházásokkal segíteni az ipar és a mezőgazdaság fejlesztésével munkahelyek teremtését.

–   Egyszerű, de higiénikus, folyóvizes és szennyvízcsatornás lakásviszonyokat, valamint úthálózatot biztosítani,

–   Az egészségügyet és a közoktatást legalább alapvető szinten működtetni.

–   A továbbiakban pedig figyelni és segíteni az ország szélsőségek nélküli békés gazdasági fejlődését mindenfajta nagyhatalmi beavatkozást és agressziót kizárva.

Egyébként történelme során nem ez az első, Európát érintő népvándorlás. Az ókorban a kelták mozgásától volt hangos Európa, később az avarok, a hunok, a pireneusi mórok, majd a magyarok bevándorlása miatt rettegett a nyugati világ és a Kárpát-medence szláv őslakossága. De nem lebecsülendő a tatárok és törökök megjelenése sem. És ugyanolyan betelepülők voltak a kunok, a jászok, a cigányok és a zsidók is. Ugyanekkor az európaiak kivándorlással, vagy az őslakosság gyarmatosításának szándékával elárasztották Amerikát, Afrikát, Ausztráliát, valamint a Közel- és Távol-Keletet. Ezek a volt gyarmati népek most „visszalátogatnak” a volt gyarmattartóikhoz Európába. Ugyanis minden akciónak előbb-utóbb lesz reakciója.

Ebből kiderül, hogy a történelem folyton ismétli önmagát.

  1. A biztonság hiánya, mely a fejlett technikai civilizáció és kommunikáció ellenére is az egész EMBERISÉG-et fenyegeti:

–   fegyveres agresszióval, terrorcselekményekkel, háborúval,

–   gazdasági-pénzügyi válsággal, a korrupció elhatalmasodásával,

–   az államok működésképtelenségével, melynek egyik oka az országok közötti természeti és földrajzi adottságok különbözősége,

–   a nyersanyagforrások és a fosszilis energiaforrások rohamos szűkülésével,

–   élelmiszer- és édesvízhiánnyal, amit még súlyosbít az a tény is, hogy az általános fölmelegedéssel nő az aszályok, a sivatagosodás valószínűsége és csökken az öntözővizek mennyisége. A sivatagosodással fogynak a termőföldek, mindezek együtt az élelmiszer- és takarmánytermés csökkenését eredményezik. A jelenlegi agrármódszerek az intenzív vegyszer- és géphasználattal jelentős talajpusztulást okoznak. Egyes szakemberek szerint a génmódosított növénytermesztés megoldaná az élelmiszerhiányt. Az USÁ-ban, Latin-Amerikában és Ázsia sok országában már alkalmazzák. Más szakemberek ezt ellenzik arra hivat­kozva, hogy a génmódosítás (GMO) eddig nem ismert humánbetegségeket okozhat.

–   Hulladék és szemét felhalmozódásával, mely hangosan elborítja és elszennyezi a földi környezetet, ha nem vezetjük be sürgősen minden országra kiterjedően a szelektív hulladékgyűjtést és annak teljes mértékű újrahasznosítását.

–   a növekvő munkanélküliséggel, és a mélyszegénység rohamos terjedésével, mely éhséglázadásokhoz, a gazdagok elleni terrorakciókhoz vezethet. Az anyagi javak egyre igazságtalanabb elosztása újabb szocialista forradalmakat robbanthat ki.

–   Egy züllésnek indult világ rablóbandáival,

–   közműellátási kimaradásokkal,

–   közoktatási, egészségellátási és egyéb hiányosságaival,

–   a vallási fanatizmus és a fajüldözés szélsőségeivel,

–   az információs hálózat kíber-bűnözőinek egyre gyakoribb támadásával.

Sajnos, ezek a gondok sem nagyon kecsegtetnek fényes jövőképpel, de minden probléma enyhíthető, ha az ENSZ kitartó, türelmes munkával küzd:

–   a tömegpusztító fegyverek kategorikus betiltása és megsemmisítése érdekében,

–   a gyűlöletkeltés, a faji, vallási és egyéb megkülönböztetés ellen,

–   A Föld államainak demokratikus elven működő gazdasági uniókba való beszervezéséért, melyek kontinensenként alakulnának közös valutával, közös képviselettel, és a világbéke fenntartása érdekében az UNIÓ-kat szoros baráti, kulturális és gazdasági kapcsolat fűzné össze.

Mivel mi, EMBEREK mindannyian a FÖLD gyermekei vagyunk, ezért mélységesen igazságtalan és antihumánus, hogy a bolygó különböző régióiban születők nem élhetnek közel azonos életminőségben:

–   némely területeket ért gyakori természeti csapások, vagy szélsőséges hőmérsékleti viszonyok miatt,

–   a tengeri kikötők hiánya miatt,

–   energiahordozók és egyéb ásványi anyagok lelőhelyeinek, illetve mezőgazdasági termőterületek hiánya miatt,

–   az anyagi javak igazságtalan elosztása miatt, mely utóbbinak következtében főleg a fejlődő országokban naponta 30.000 ember éhen hal.

Éppen ezért, már régen aktuális lenne, hogy a fent felsorolt tételekben előnyösen érintett régiók szerencsés államai, illetve az ENSZ elgondolkodnának azon, hogy az önhibájukon kívül rosszabb körülmények közé született népek támogatást kaphassanak abban, hogy legalább részben élvezhessék a Föld adományait az alábbi esetekben:

–   természeti csapások pusztításának kárpótlása, illetve a szélsőséges klíma miatti fűtés-hűtés támogatása nemzetközi alapítványok, adományok eszközével,

–   tengerparttal, illetve tengeri kikötővel nem rendelkező országok kapnának egy kikö­tőnyi partszakaszt és vasúti-közúti kijárat építésére lehetőséget,

–   a fosszilis energiahordozók és ásványi kincsek haszonélvezői a nyereségük egy méltányos részét felajánlanák, és ezt az ENSZ közvetítésével megkapnák a hátrá­nyos helyzetű régiók népei az elesettségük mértékében. Ugyanezen régiók népei kapnának bérlési lehetőséget más országok jó minőségű, de gondozatlanul és par­lagon hagyott mezőgazdasági területeire.

Ha a fenti humanitárius elképzelések legalább részben megvalósulhatnának, ez azt bizo­nyítaná, hogy még létezik a Földön együttérzés, szolidaritás, segítőkészség és mindez az eddigi kapzsiság és gyűlölet gyakorlatát a világbéke fenntartása és a természeti klíma javítása irányába terelhetné.

Ez már biztatóbb jövőképet mutatna!

Bolygónk jövője attól is függ, hogy mi emberek egymással milyen viszonyban leszünk és hogyan bánunk másokkal. A megoldás egyszerű és ezt régen előírja az ógörög filozófia, a kereszténység, az iszlám, a hinduizmus, a judaizmus, a buddhizmus és más vallások eredeti parancsolata:

„Bánj másokkal úgy, mint ahogy te is szeretnéd, hogy veled bánjanak!”

 

 

forrás:  különféle szakkönyvek, szakfolyóiratok,                               PETRIK SÁNDOR

            valamint írott és elektronikus médiák                               energetikus, mérnök-tanár

                                                                                                           petriks@freemail.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.